CINEMA PARADISIO

Előtte ültem a moziban. Vártuk a villódzó képkockákat. Türelmesen és izgalommal telve. Érezte az illatomat. Döglöttbársony-bevonatú székéből egy másvilágba katapultált. Az én világomba, ami majdhogynem egyezett az övével.
Találkoztunk? – azt hiszem egy pillanatra.
Tea, zongoraszó, füst és az a féldeci. Az is megvolt. Szinte kötelező kellékei az utazásnak. Közelebb hajolt. Biztos emlékeztetem valakire. Valakire, aki az Élet. Aki a Nyugalom. Aki a Biztonság. Aki a Lélek. Aki a Szerelem? – talán az is.
Kiléptünk az ajtón. Néma és sötét utcák követték egymást. És néma súlyos hallgatás. Egyezményes szembenézés, perzselő tekintet. Viharos szélfúvás, az összekuszálódott hajszálak különválogatása.
- Kérsz?
Kértem.
- Akarod?
Akartam.
- Érzed?
Éreztem.
- Kívánsz?
Kívántam.
- Megkínálhatlak?
- Nem kérek! Ő is azt szívja, amit…öö…szóval…Maga. Vagy te.
- Ő semmit sem szív. (Nevetés.) De ilyen az illata. Pontosan ugyanez. Fejvesztve menekültem hozzád. Beléd.
- Megkönnyebbült?
- Sokkal nehezebb.
- És a kő?
- Nem értem.
- Persze. Maga ezt nem értheti. Férfi; Nő?
- Kávé?
- Egy konyak.
- Legyen kettő.
- Mennyi?
- Még húsz perc.
- Lassan? (Hallgatás.)
- Induljunk.
- Túl sötét.
- Az öngyújtó.
- Persze. Akkor 7. sor.
- 6.
- 1-es szék.
- Tudom. 1-es.
- Legközelebb?
- Megismételhetetlen.

VÁGÁS

- Húzd be a fejed, nem látok.
- Szálljon ki a nyakamból!

VÁGÁS…STÁBLISTA:::THE END