Az emberszív nagy és bús talány
Mit senki már meg nem fejt
Ma még csak érted él és dobog,
De holnap elfelejt.

Ma még egyetlenegy csókodért
Feláldozná tán magát
De holnap már vígan, könnyedén
Nevetve megy tovább

Holnap, ki tudja holnap látsz-e még
Ki tudja holnap fáj-e még
Szívem a csókodért.

Hogy, hogy vagyok?
Hogy-hogy hogy vagyok?
Még te kérdezed. Azok után!
Azok után, hogy és azok után hogy…
Kössz, jól!
Nem igaz, hogy eltitkolok valamit. Nem titkolok, de nem is vallok be semmit. Nem számít, hidd el! Túlélem, mint eddig bármit. Kár, hogy nem csak TÚL…ÁT!
Látod, most hazudtam, de nem is figyelsz. Már ez sem számít. Volt, mikor figyeltél. Volt olyan is, mikor szerettél.
Én vagyok a tökéletes, meg a kutyák a szigeten, a házunk, ami még ma is rom. A csókunk, az ölelésünk, az együtt fázunk együtt sírunk…még a TILOS is tökéletes.
Úgy érzed mindenem kérdője. Nem igaz! Nem igaz! Te vagy kérdőjel. Én bizonyosság. Biztos voltam mindig. Akkor is mikor mindent erre a lapra tettem: közös kártyára kettőnk titkos szerencsejátékában.
„You win, you lose”
Te sem lehetsz mindig fölül!
„Bántani én nem akarlak”


…mert szeretlek!

Egy kis kiegészítés: http://www.youtube.com/watch?v=Zn1wnhSxK8k