még mindig...
"Alig ebédeltek, jött Kitty. Ismerte ugyan Anna Arkagyevnát, de igen kevéssé, s némi félelemmel jött el a nővéréhez, hogy ez a pétervári nagyvilági dáma, akit mindenki úgy dicsér, hogyan fogadja majd. De Anna Arkagyevnának megtetszett Kitty, s ő ezt rögtön észrevette. Anna szemlátomást gyönyörködött a szépségében és a fiatalságában, úgyhogy Kitty alig ocsúdott föl, nemcsak hogy a befolyása alatt érezte magát, de azt is érezte, hogy beléje szeretett, ahogy csak fiatal lányok tudnak idősebb, férjes asszonyokba beleszeretni. Hajlékony mozgásával, frisseségével, az arcán ülő elevenséggel, mely hol a mosolyában, hol a tekintetében tört ki, Anna nem nagyvilági hölgyhöz vagy egy nyolcéves fiú anyjához hasonlított; húszéves lányhoz inkább, ha a szemében nincs néha ott az a komoly, szomorú kifejezés, amely Kittyt lenyűgözte s vonzotta. Kitty úgy érezte, hogy Anna egészen természetes, nem titkol semmit, de van benne egy másféle, Kitty számára felfoghatatlan, bonyolult, poétikus, magasrendű világ."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése