hommage...

Átjöttem a zebrán...
Megittam egy üveg pálinkát...(apával persze)
16-os a szerencseszámom...
5-5-5-5-öt év...
minden fájdalma, csalódása, sorsfordító-és visszafordító pontja, szikladarabok hada,kimondott szavak milliói, legördülő könnycseppek, kézzel fogható és megfoghatatlan szerelmek, barátságok, gyűlölködések és elmélkedések felgyülemlett tucatmillióit tollpihe súlyúként magammögött húzva, mégis örökérvényűként belémégetve vonszoltam át földi burkom és lelkem egyvelegét a zöldre váltó fényjelzéskor. OTT! ott, ahol eddig sohasem. hiszen nekem ott nem...ott csak annak, aki...hülye babona! magam magam számára létrezhozott hidelem. épp, mint a cipőbolt a sarkon. és most egyszerre zöldre váltott a lámpa. NEKEM!...és sorsommá válhat(ott) a kimondott szó!