"Ez a napom fénypontja" - mondta ő, mikor találkoztak az üvegfalakkal körülvett szűk térben, csak ők ketten.
"Jó, hogy itt vagy, vártalak!"
"Milyen szép vagy, ma is!" - mondta.
Elvesztegetettnek érezte a percet, mikor ketten voltak, csak ők ketten. Annyi mindent mondana neki. Vagy csak hallgatna, együtt vele. A beszédes csönd is boldogság volna vele. De legforróbban egy olyan pillanatot kívánt, mikor mindketten ugyanarról beszélnek. Ugyanazt a nyelvet értik és mondják. Mert lehet, hogy mindent elmondtak már, csak a szavak egyenlőre kimondatlan maradtak.
"Ha egyszer ugyanazt a nyelvet beszélnénk...!"
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
Az üvegfalas mondat engem Tisza Kata könyvére emlékeztet, mert ott minden oldalon feltűnik az üvegfal, mint utalás vagy jelenség... De örömmel olvasom, hogy már ez az egy bejegyzés is SOKKALTA színesebb, érdekesebb, kifejezőbb, mint az egész Magyar pszicho... :)
Köszi!!Egyetlen Tisza Kata könyvet se olvastam és mégis közvetve kapcsolódom hozzám, egy barátnőm által...ez mulatságos és kicsit félelmetesen furcsa is.
Megjegyzés küldése