Egy új városban ébredt. Elgondolta hányan és hányan ébrednek vele együtt.
Rá gondolt. Persze neki biztos, hogy nem lenne új. Ő már megszokta, volt ott elégszer.
"Bár most is velem lenne..."
Most vele, máskor ellene...Nem értette pontosan mit keres ott, mikor az esővíztől áztatott domboldalon a hajnali nap első sugaraitól kísérve sietett lefelé....hova is?
Furcsa érzések kerítették hatalmukba: mintha egycsapásra minden más lenne. Félt a mástól. A változást szereti, de az állandó változás - ez már neki is sok.
"A fene. Az ember könnycsatornáját néha mintha betemették volna,máskor meg nem tud parancsolni neki"
Szereti, még mindig, már megint....maga sem tudja. Folyton. Állandóan változó függvényként. Máshogy, máskor.
...és közben gyűlöl. Szenvedélyesen.


kicsit megrekedtem, de annyi minden kavarog a fejemben, viszont fáradt vagyok most írni, leírni, kiírni...